Néhány kiemelkedő magyar gyógyszerkutató a tapasztalatok alapján látta, az antibiotikum területén nincs további előrelépés, a jelenlegi megoldások elérték az eddigi lehetőségek határát.
Egy másik megoldást keresve eldöntötték, 100%-ban természetes anyagok felhasználásával
fogják megoldani a problémát. Kb. 10 évnyi (nem folyamatos) kutatómunkával és az akkor
elérhető legújabb technológiát alkalmazva sikerült kialakítani egy spray-t ami a gyulladások
ellen a vártnál is hatékonyabb lett.
Szabadalmaztatott készítmény!
Az egészség területén kb. 75%-ban gyulladásra lehet visszavezetni a problémákat. Ilyen esetben ráadásul a test adott területe az agy felé esetleg fájdalom ingerrel jelzi a problémát. Ha a gyulladást sikerül időben (lehetőleg a kialakulásakor) kezelni a spray-vel, a gyulladás ki sem alakul. Ráadásul a kezelés elkezdődött, a fájdalom ingerre más nincs szükség - megszűnik a fájdalom. Az esetlegesen ismét jelentkező, következő fájdalom inger már kisebb lesz (pl. égett felület esetén is!) - ismét le kell fújni az adott területet.
A fájdalom a spray hatására kb. fél perc alatt megszűnik.
Ez elég nagy hatékonyság? A kezelés hatására (a terület megkapta a visszaépüléséhez a megfelelő
anyagot) sejt regeneráció is elindul (a test reakciója). A spray cseppek annyira kis méretűek,
a szer a bőrön áthaladva akár a csontig is eljut (csonthártya gyulladásra gondoljon).
Természetes anyagok felhasználásával, víz bázisú - nincs mellékhatása.
Spray - egy gyermek is tudja kezelni a levegő pumpás kialakítást.
100 ml-es a kiszerelés.
A készítmény a bőrfelületre fújva fejti ki a hatását - kozmetikai termék besorolású.
Arasznyi távolságról (kb. 10-15 cm) érdemes fújni a nagyobb területi elosztás érdekében
Egy része, csak a Spray-vel
(Ízületi gyulladás - ahogy a köznyelv hivatkozik rá.) Az 50 év felettieknél (pl. nálam) általában jelentkezik. Minden évben én is erősebben éreztem a derekam, térdem, bokám és vállamn (ha nem kezeltem). Fájt a reggeli felkelésnél, vagy ha a nyugodt ülés-fekvés után meg kellett mozdulnom.
Csípő protézis beültetése - el sem tudom képzelni.
Egyik volt osztálytársamnak beültettek ilyen protézist - járáskor nyikorog, furcsán lépked
és mint mondta állandóan zavaró számára. De már nem lehet meg nem történté tenni.
Megelőzni lehetséges - önmagam problémájával tudom bizonyítani!
- Váll fájás - előre hajolva (palack lehetőleg függőlegesen maradjon) ráfújok kb. 1-2 puffot az adott területre;
- Derék fájás - hátul szokott jelentkezni. Beirányítom a fújókát és mindkét oldalra 2-2 puffot fújok;
- Térd fájás - összeteszem a két térdem (kevesebb anyag menjen veszendőbe) és 1-1 puffal szemből és oldalról befújom.
- Boka fájás - mint a térdfájás kezelése
Kipróbáltam, az egyik térdem naponta 3-5 alkalommal fújtam be naponta, kb. egy hónapig. Azon az oldalon szinte teljesen megszüntek a fájdalmak. Lehet, a sejtregeráció hatott és visszaépült ami itt elkopott. (Természetesen ez sem örök hatású - a test is folyamatosan változik)
Derékzsába, németesen: hexenschuss és isiászon (ülőidegzsába) az alsó deréktájon a derékba, a keresztcsont tájékába nyilalló, hirtelen fellépő fájdalom. (Az ágyéki gerincoszlop feletti vastag hátizom heves fájdalma, melyet egyetlen rossz mozdulat is kiválthat.)
Szak portálon írják:
"A beteg felállva nem tud kiegyenesedni, olyan testhelyzetet vesz fel, amellyel a fájdalmas oldalt megpróbálja tehermentesíteni. Megfelelően kezelve 1-2 hét alatt biztosan meggyógyítható."
Nekem is többször volt - tényleg lassan múlt el.
Legutóbb (több éve) kb. egy órán keresztül derékszögben meghajolva kellett munkát
végeznem (konyhai lefolyó tisztítása). Egyszer csak "kattant" egyet és nem tudtam kiegyenesedni.
Szerencsére a konyhapulton mindíg ott van a spray (midíg kéznél van).
Nagy nehezen sikerült 2-3 puffot nyomni a fájdalmas pontra.
Alig számoltam 20-ig, éreztem, a fájdalom kezd megszűnni, majd hirtelen megszűnt és
ki tudtam egyenesedni..
Azóta sem jött elő ez a problémám.
Olvastam róla:
"Civilizációs betegségről van szó. A test teljes súlya az alsó végtagokon nyugszik, tehát - kis túlzással - a két lábon járás az alapvető oka a vénás betegségeknek.
A visszérre hajlamosaknak kerülni kell a meleget, termálfürdőt, szaunát, mert melegben az erek kitágulnak, s így fokozódnak a visszérbetegség panaszai.
A kitágult érszakaszok hajlamosak a gyulladásra, valamint egyéb kellemetlen tüneteket is produkálnak, amelyekből akár trombózis, visszeres vérzés vagy lábszárfekély is kialakulhat."
Én a spray-vel kezelem ezt a (érgyulladás) problémámat.
A tiszta bőrfelületre fújom a spray-t, majd egy-két ujjammal bedörzsölöm.
Ha napközben van rá lehetőségem, 2-3 alkalommal ismétlem meg.
Csökkentek a visszereim méretei és a bokám elszíneződése
Konyhai munkával, barkácsolással találkozva, nálam is előfordulnak kisebb-nagyobb nem kívánt esetek.
Kenyér szeleteléskor megcsúszott a kés és mélyen elvágta az ujjamat. Ilyenkor folyik a vér, nagy az ijedtség. Már nagy gyakorlatom van ilyen sérüléseknél. A konyhapultról elvettem a Spray-t, az újam a konyhai lefolyóba tartottam. Más esetben is észrevettem, a Spray nagyon gyorsan elállítja a vérzést.
Ráfújtam a vágásra - a vér folyt tovább, de talán kisebb intenzitással.
Tenyér élével "letöröltem" a vért és azonnal ismét fújtam a sprayt.
Fél perc és megismételtem. Egy egész percet kellett várnom, hogy látszon, a vér kibuggyant ismét.
Törlés - fújás. Harmadik és negyedik fújás, egyre nagyobb időközzel. Már elfáradt a kezem
a hosszú tartásban, vér semmi. Egy utolsó törlés - fújással befejeztem.
Utána a sérült ujjam óvatosan tartottam a szeletelés folytatásakor.
Reggeli befejeztével a vágás nyoma is alig látszott.
Semmi jód vagy só, az csak hátráltat!
Fogorvos mondta egy előadáson:
"Nem a fogkrém a lényeg, és a fluor tartalmú fogkrém kifejezetten káros." (Oldja a fogfelszínt)
A fogkövet az íny közelében megtelepedő baktériumok megkövesedett tetemei hozzák létre. A foglazulásokat a fogíny elsorvadása okozza, amit szintén ezek a baktériumok okoznak (beékelődnek a fog és az íny közé). Stb.
És ezekről az emberek nagy része nem vesz tudomást, esetleg nem is mos fogat - ők a sárga fogúak. Stb.Egy egyszerű megoldást javasolt az előadó.
Fogkrémet ne használjunk. A szánkban kb. 600 féle baktérium van, ami az ételek "elő feldolgozását" végzik (mivel a fog csak az aprításhoz jó). A szájunk a legnagyobb nyitott tér a külvilág felé - ezért kell a sokféle baktérium, mintegy védelmi rendszer a nem kívánt dolgok felé. Ezért nem kiölni kell a baktériumokat ezen a helyen, hanem "karbantartani".
Fogmosás (száj higiénia - nem szájfertőtlenítés).
Én egy puha (soft) fogkefét használok és a Spray-t. (5 éve nem használok fogkrémet)
A sprayből (esetlegesen meglévő, kivehető fogpótlás eltávolítása után) a nyitott szájüregbe
1 puff jobbra, 1 puff balra, majd a puha fogkefét a fogamon fel-le mozgatva (néha oldalirányban is)
eltávolítom az esetleges ételmaradékot. Ezt a műveletet kb. 1(-2) percig érdemes végezni.
Majd jön a száj kiöblítése vízzel - eltávolodjon a nem kívánt anyag a szájból.
Ezek után a sprayből a nyitott szájüregbe ismét fújok 1 puffot jobbra, 1 puffot balra, és
a fogínyet (és annak tövét a fognál) a fogkefével "masszírozom" (enyhén dörzsölöm).
Lényegében ezt a műveletet akár egy újjal is el lehet végezni - ha nincs puha fogkefe.
Az első használat után kb. 2-3 héttel, a művelet hatására ilyenkor már enyhe habzást lehet tapasztalni. EZ jelzi, a fogkő lejött. A második 1-2 perces dörzsölés (masszírozás) után Tilos! (nem ajánlott) kiöblíteni a szájat!
Hagyni kell "dolgozni" az anyagot. Az összetevők sejt regenerálást is végeznek. Hatására
az íny visszanő (szó szerint, mérhetően - csodálkozott is a fogorvosom amikor ismét megvizsgált!)
a fogra, megerősítve ezzel a fog támasztását, megszüntetve a foglazulást.
A spray anyaga 100%-ban természetes, lenyelhető, semmilyen gondot nem okoz sőt, hozzájárul
az immunrendszerünk erősítéséhez!
(Ezért naponta többször: 3-4 puff 1 dl sima vízbe és meginni - puffadás ellen is!)
A kezelés hatására a lehelet friss lesz a következő étkezésig vagy ivásig.
Tapasztalatom, a foghagymás pirított kenyér és a cigarettázás utáni szájszagot is erősen csökkenti.
A Spray 1-2 puffját kell fújni a fájós területre a szájon belül és kívül.
Elég egyszerű?
A fájdalom fél percen belül elmúlik.
Ha visszatér, mondjuk 5-10 perc múlva meg kell ismételni.
Foghúzás vagy nagyobb, esetleg vérzéssel is járó beavatkozás után is érdemes a Sprayt használni. Egyrészt a baktériumölő hatása, másrészt a sejtregenerálás gyors beindítása, harmadrészt az ebből következő gyors (de nem azonnali!) vérzés csökkentés, leállítás érdekében.
Megfázni, náthás lenni - könnyen lehet.
A nátha vagy megfázás mindazon betegségek gyűjtőfogalma, amelyet a felső légutakban
vírusok okoznak. Igen gyakori megbetegedések, de többnyire komplikációk nélkül zajlanak le.
Én sem szoktam kimaradni a náthából, de mióta az immunrendszerem az átlagosnál jobb, erősebb a készítmények alkalmazásával (legtöbbje vírus és gombaölő is), jó, ha egyszer egy évben jelentkezik!
Orrdugulás esetén befújom (1-1 puff) a tarkóm, homlokom, torkom, majd az orr légzés szabaddá tétele után mindkét orrlukba befújok 1-1 puffot és felszívom (egy nagy orron keresztüli levegővétellel).
Ez egy erős kezelés, de perceken belül megállítja az orrfolyást.
Nem végleg - kinek mennyi időre. Nekem ezzel a módszerrel kb. 2 nap alatt erősen csökken,
majd megszűnik az orrfolyás
Gyermekek (unokáim) felé egy kicsit enyhébb orrba fújási lehetőség:
Kiürült (és kimosott) orr spray-s palackba kb. 10-15%-os sóoldat (pl. konyhasó csapvízzel)
amibe egy kávéskanál (kb. 3-5 ml) Spray levét öntve kész az orrspray. Ezzel kezelve a hatás
nem olyan erős, de gyakrabban lehet alkalmazni (pl. minden orrfújás után).
Természetes anyagok az összetevői - kis gyermekeknél is használható.
Mindkét megoldásnak előnye, az arcüreg gyulladásra is jó hatású. Képes feloldani - nem egy alkalmi használat során - a bekeményedett, régebbről ott maradt váladékot és azt is hatástalanítja, ezáltal a probléma ismétlődése drasztikusan csökken.
Tüdőgyulladást kapni könnyű!
Fiatal koromban kétszer volt tüdőgyulladásom 2 év alatt, emiatt talán az átlagnál is érzékenyebb vagyok erre.
Alkalmanként 3-4 hét kórházi kezelés, napi 3x Tetrán injekció, stb.
Hidegben, felmelegedve, nem az alkalomnak megfelelő öltözékben hosszabb ideig lenni - biztos a tüdőgyulladás. Hatása 40-41,5 fokos láz (nálam), amit jéghideg vizes lepedőbe csavarva tudtak lejjebb vinni, mint a régóta ismert azonnali elsősegély ilyen magas láznál. (42 C fokon kicsapódik a fehérja - pl. tojás sütésnél ki lehet próbálni - bele lehet halni.)
Valahogy ismét jelentkezett ez a probléma.
Sajnos többször mint szerettem volna. (Nem az időjárásnak megfelelő öltözködés miatt)
Nehezen vettem a levegőt és "reszelt" a tüdőm (belégzésnél mintha apró megszakítások lennének a teljes (mélyebb) levegővételnél a mellkasomban, közben szúró fájdalom).
A tüdő 3 rétegű és a gyulladás miatt a rétegek egymáson nehezebben mozdulnak - a "reszelés" oka.
Levettem a polcról a Spray-t (rendes háztartásban kell lenni ilyen Spray-nek - lásd még sok tapasztalatomnál) és a nejem segítségével befújtam magam - 2-2 puff függőleges "sávonként" körben a felső testemen.
Tarkótól gerinc közepéig 2 puff, majd jobb hátrész, jobb hónom alatt, jobb mellrész, majd bal mellrész, bal hónom alatt, bal hátrész. Összesen 7x2 puff, naponta 3-5 alkalommal (reggel-délben-este). Kb. 3-5 napig, amíg a "tesztelő" légzésem jelezte, csökkent, majd elmúlt ez a problémám.
Természetesen közben nem feküdtem emiatt, végeztem otthon a napi (irodai) munkáimat. Ha rosszabbodott volna az állapotom, emeltem volna a kezelések számát napi még több alkalomra.
(Megjegyzés:
A betegállomány miatt kieső bér összege sokkal nagyobb, mint akár több palack Spray ára
és hetekig elhúzódó betegség lázzal, étvágytalansággal, stb. jár. Pár puff helyett!)
Gyulladás ellen - Spray
Én ezt használom, ha véletlenül elkezd fájni a torkom - de akkor azonnal, az első jelre!
A gyulladást akkor lehet gyorsan "meg nem történné tenni", azaz hatékonyan fellépni ellene,
ha 1-5-10 percen belül alkalmazzuk ezt a szert (megoldást)
Nálam a nátha kísérője (vagy megelőző jelensége) szokott lenni
"A torokgyulladás (pharyngitis) a garatnyálkahártya változatos eredetű gyulladása, amely a torok fájdalmát okozza. Mandulagyulladásnak (tonsillitis) a torokmandula gyulladásos állapotát nevezzük, amely gyakran jelentkezik a torokgyulladás kísérőjeként."
Spray alkalmazása torokgyulladásra:
Befújni a tarkót (1 puff), majd a torkot kívülről és a nyitott szájba (amilyen mélyre
csak lehet) a nyelőcső és (ha még megvan) a mandulák irányába.
Jól kitapintható (tesztelje!) az alsó állkapocs alatti lágyabb részen a torok két oldalán a két mandula (formájú duzzanat), azaz a fújást is alulról felfelé (kb. 45 fok - a toroktól az állkapocs irányában) érdemes megtenni, akkor lehet "telibe találni" kívülről a gyulladt területet. Mivel a mandula elég méretes, ezért érdemes a szájon belülről is a torok irányába fújni, hozzá minél közelebb. Nem kellemes, de lehetőleg 10-20 másodpercig nem kellene nyelni, mert a nyál lemossa az oda fújt anyagot - a felszívódást igen lerövidítve.
Napi 3x3 puff 1 dl vízbe és meginni - immunrendszer erősítése
Értelem szerint itt is az első jelek esetén kellene mielőbb befújni.
Hányszor? Általában elég 3-5 alkalommal, de gyakori, hogy elég egyszer kívülről -
a gyulladás mértéke adja meg a kezelés mennyiségét.
"A tünetek megjelenését leggyakrabban valamilyen monoton, egyoldalú munka váltja ki. Ujjak és kéz esetében például, ha számítógépen sokat, folyamatosan gépel."
Jó pár évvel ezelőtt (akkor még nem ismertem ezt a Spray-t) azt jelentette, be kellett fásliznom a kezem és mivel a munkát nem lehetett napokra-hetekre abbahagyni, a fáslizás alatt is fájt, hiába kentem akármivel, tornáztattam bárhogyan.
Mióta ismerem ezt a Spray-t, tudom: Fújd ahol fáj, vérzik.
Ráfújok a fájós kezemre-újaimra és máris folytathatom a munkám. Természetesen csak
a következő fájdalomig, és reménykedem, akkorra végeztem a feladatommal.
A régebben 3-4 hetes gyógyulás lerövidül egy, max. két napra.
Természetesen ehhez megpróbálom jelentősen csökkenteni a kezem igénybevételét erre az időre.
Megjelenésének kedvez az ülő életmód, a mozgáshiány, és az elhízás.
Sokat dolgozok ülve, így nálam is jelentkezett.
Itt is a problémát a gyulladás okozza a végbélen belül és kívül (is).
Azaz olyan megoldást kellett találni, ami ilyen "zárt térben" (ahova nem igazán lehet befújni
a sprayt) is lehet hatékony. Testvajunk tartalmazza a megoldást, amit speciális
formára alakítottak ki, hogy segítse a végbélbe bejutást a hatás kifejtésére.
Testvaj - a Spray fehér csokoládéban 1-2 kiegészítő anyaggal.
Mielőtt ezt a testvajat megismertem, ez a kellemetlen tünet (végbél
viszketés nem is akármilyen intenzitással!) igen megkeserítette az életem.
Ahogy észrevettem, a (túlzottan) puha kialakítású ülőhelyeket (pl. puha párna a kemény székre)
hosszabb ideig használva (egésznapi munka akár heteken át) melegágya (szó szerint - melegre ülve
hamarabb jelentkezik a szövetek gyorsabb meglazulása miatt) ennek a jelenségnek.
Nekem hetekig gondom volt miatta.
A Testvajat egy-két alkalommal használatával (1-2 "rakéta" forma megfelelően mély felhelyezésével) 1-2 nap alatt megszűntek nálam ezek a problémák. (Alkalmazása után hason kell feküdni kb. fél órát!) Mivel átlagos embernek érzem magam ezen a téren, igen valószínű, másnál is hasonló gyorsasággal hoz kedvező eredményt
Általában 1-2-3 nap alatt erősen csökkenti a problémát.
Szemszárazság nálam a napi munka eredménye(képpen jött létre). Éveken át a napi 12-14
órányi monitor nézés (szoftver fejlesztéssel foglalkozó mit csináljon? Ha haladni akar,
a monitort kell nézze, ott van a "munka helye" legalább is a szemének).
Csepegtettem a szemembe a reklámozott cseppet - semmi eredmény, mintha vizet cseppentettem volna.
Pár éve találkoztam egy személlyel, aki addig kb. 5 dioptriás szemüveget hordott, de elmondása alapján kb. 8 hónap után nem kellett többet (egyáltalán!) szemüveg neki, nélküle is szeme (azaz a látása) mint a sasé! Előttem is befújta a nyitott(!!) szemébe. (A nagyon sok alkalmazás hatására a szeme már nem reagált annyira a kezdeti csípős hatásra.)
Nekem is (mint másnak) annyit mondott, a Spray-t fújta a szemére naponta 20-25 alkalommal (amikor eszébe jutott). Ez furcsa volt, hiszen a palackra az van írva: "Szembe ne kerüljön". Ő kipróbálta, a csukott szemére fújt először (elvégre ha más testrészét sem bántja, ezt miért bántaná) és utána jobban látott. Akkor még szemüveggel. Stb.
Kipróbáltam.
Az első fújás nagyon csípett (a spray anyaga a szemem sarkába foly, lehet, nem egy
arasznyiról fújtam, hanem jóval közelebbről). De erősen csökkent a szemszárazságom.
(100%-ban természetes anyagok vizes oldata - a strand vize klóros, sokan nyitott szemmel úszkálnak).
Amikor elmúlt a hatása (semmi nem örök életű), ismét fújtam.
Csípett ismét a szemem sarkában. Vártam talán egy percet csukott szemmel. A csípés elmúlt,
kinyitottam a szemem és ismét jobban láttam. Sőt, a szemem vörössége is erősen csökkent!
Sajnos hiába fújtam én is naponta akár 10-15 alkalommal is, utána fel kellett venni a szemüveget és ismét "merev nézés" állapota jött a monitor előtt.
Rájöttem a különbségre. Az említett illető nem a monitor nézéssel volt elfoglalva mint én, csak ment egyik helyről a másikra és fújkálta a szemét. Vagyis nekem maradt a szemüveg, de a szemszárazság ellen kaptam egy hatékony segítséget.
Aki ezt a szembe fújást megkockáztatja, saját felelősségére teszi (mint minden más esetben is amit az ajánlott használattól eltérően alkalmaz). Mint én is.
Megjegyzés:
Rájöttem, miért lett neki jó a spray - alapvetően (mint kozmetikum) erős sejtregeneráló hatású. Itt a szemizomra vonatkoztatva. Azaz ha a szem jelentősen mozog a nézés során és nem olyan mereven előre, adott távolságra tekintő, mint nálam szinte egész nap - nála sikeres lehetett.
De ha reggel is gondom van a szememmel, vízzel leöblítem, és befújom - a szemszárazságom azóta erősen csökkent! És alkalmankénti vörössége is!
A testünk törekszik a jó működésre, az eredeti állapot visszaállítására.
Mi feladatunk, megadjuk számára a regenerálódáshoz szükséges anyagokat, feltételeket.
A készítményeinkben lévő gyógynövény kivonatokatokat több ezer éve használják ilyen esetekben.
Készítményeinket szakemberek, többféle speciális eljárással, szabadalmak alapján állítják össze.
Felhasználóink készítményeink használatával a visszajelzések szerint az alábbi leginkább ismert területeken szereztek pozitív tapasztalatokat készítményeinkkel:
Ízületi gyulladás, Derékfájás, Vállfájás, Influenza, Torokfájás, Aranyér, Visszér, Seprűvéna, Reflux, Arcüreggyulladás, Homloküreg gyulladás, Stressz, Depresszió, Vitalitás, Felfekvés, Fekély, Égés, Fagyás, Forrázás, Ödéma, Csonttörés, Felületi sérülés, Sebkezelés, Menstruációs görcs, Csípő- és térdprotézis műtét helyett, Porckopás, P3-P4 helyett P2 ismét, Izomhúzódás, Izomláz, Bélflóra ujjáépítés, Nehézfém kivezetés, Sokízületi gyulladás, Köszvény, Körömgomba, Zúzódás, Ekcéma, Fogínysorvadás, Foggyulladás, Chron betegség, Bőrhiány, Pelenkakiütés, Migrénes fejfájás, Fejbőr viszketés, Szemvörösség, Vérnyomás és Cukor problémák, stb.
Kutya, Macska, Ló fájdalmai, bél problémái.
Készítményeink krónikus pénzhiány
ellen is nagyon hatásosak!
Ha ajánlja másoknak is!
Húúú!
Nem semmi amit ez a Spray tud!
Mennyibe kerül?
- Kb. mint egy tank benzin.
Ennyiért egy tank benzint lehet kapni? Akkor inkább azt veszem meg!
Sokan tették fel a kérdést, sokaknak a válasza volt az előbbi.
Mi az Ön válasza? Ön áldoz az egészségére egy tank benzin árát?
Akkor vesszük észre, nincs benzin, mikor hirtelen leáll az autónk.
Akkor jut eszünkbe, az adott problémára megismertünk egy megoldást, amikor a probléma jelentkezik. Egészséggel kapcsolatban az "ellenszert" beszerezni (pl. leforrázás, vágás) lehet, már késő. (2 nap a kiszállítása).
Legyen mindíg elérhető távolságra a Spray!
2-3 évig is eláll, de aki megismeri a hatékonyságát, annál 1-2 hónap alatt elfogy.
Minden háztartás nélkülözhetetlen szere
Egy szatyornyi tablettát, kenőcsöt képes helyettesíteni!
Társaságunk tagsága 30% kedvezménnyel vásárolhat!
Megrendelheti a webshopban, házhoz szállítjuk!
Éljünk jólétben, etikus vagyonteremtéssel és
segítsük embertársainkat ahogy csak tudjuk!
Mikola Rezső
+36 20 943 4676
Felhívom olvasóim figyelmét, anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott problémával kapcsolatban felmerülhet. Nem pótolhatják a szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést, esetleg a gondos kivizsgálást. Bármilyen kérdése, észrevétele van, vagy szeretné jobban megismerni a készítményeinket, kérem keressen
A fenti tapasztalatok az én személyes tapasztalataim. Reménykedem, akit érdekel, esetleg érint, a szélesebb látókör eredményeképpen el tudja dönteni a saját további lépéseit a témában.
A Társaság független Partnere. A honlap nem a Társaság hivatalos weboldala!
Cégünk elérte azt a szintet, amikor már a külföldi piacnyitást kell megoldania.
Keresünk olyan magyar személyeket, akiknek van külföldi (lehetőleg magyarul vagy angolul beszélő) kontaktja, akivel erről tudnánk beszélgetni.
Prioritás és lehetőség - EU
Nem a cég keres vezetőket országnyitásokra! Nem! Rajtunk, tagokon keresztül, ismerőszökön keresztül, szájról szájra adva a hírt szeretnénk megtalálni - ki fogja berobbantani az Osztrák, a Német, a Cseh, Szlovák, Szlovén, Szerb, Lengyel, Román, Svéd, Francia, Olasz, Spanyol és más országok piacait!
Ránk, tagokra van bízva, kit találunk, aki erre vállalkozna és ő alá szerveződne az adott országnak a hálózati bevétele. Részesedés több tízezer, százezer ember vásárlása utáni jutalékból!
Biztosan ismeri, a legjobb pozíció egy MLM cég piacnyitásának az elején ott lenni. A piaci átlag nyolcszorosát fizetjük a tagjainak ha viszik a hírét a termékeinknek, a koncepciónknak, az applikációnknak.
Azért, hogy minden hónapban létrehozhassunk nagyszabású karitatív projekteket szerte az országban, szerte a világban - ahol elindultak már a nemzetközi vonalak!
Ebben kérném Önnek is a segítségét, ajánljon ilyen személy(eke)t, hogy fel tudjuk venni a kapcsolatot ebben a témában.
Az üzleti rendszerünk nemzetközi szabadalommal védett! Ezt lehet fő- vagy melléktevékenységként vagy a segítés vágyaként is végezni. Semmilyen előképzettség, feltétel nem kell hozzá.
Kérem, szóljon, hívjon fel telefonon, ha ennek megvalósításával kapcsolatban kérdése, javaslata lenne!