rezso@nanohelper.eu
+36 20.943.4676

PosiTeam Fair Trade Network

Megengedi, hogy a következő pár percben tegeződjünk, amíg ezt a honlapot, a tartalmát megismeri?

Főbb vonalakban

Én a PosiTeam céghez csatlakoztam, mert a tulajdonosával, a megvalósítandó elképzeléseivel nagyon együtt tudok dolgozni, illetve nem csak a termék kínálata, de az elérhető anyagi javak lehetősége is az első pillanattól nagyon megtetszett.

Az az út, amit közösen, sok ezren, tíz- és százezren fogunk a következő hetekben, hónapokban, években bejárni, ami nagyon gyorsan, nagyon rövid idő alatt, nekünk, átlag embereknek tud megoldást kínálni a PosiTeam és a Szabadalmi Rendszere.

Mi is ez, hogyan lehet neked megoldás ez akár egy-két hét alatt?

Szó lesz arról, hogyan lehetsz része egy több évvel ezelőtt elindult magyar cégcsoport által, 2020 februárjában indított, nemzetközi közösségi szabadalomnak. Lehet, ez a pár mondat még nem mond sokat, de bízom benne, ahogy egyre jobban megismered, talán látni fogod, az elmúlt 5 év alapozás után mekkora óriási dolognak vagyunk az elején.

Egy olyan nemzetközi közösségi szabadalomról lesz szó, ami bármely EU-s állampolgárnak lehetőséget teremt, hogy egy új gazdasági modell kapcsán - ami a Szolidaritásról, az Együttműködésről, a Fenntarthatóságról, az Emberi jóságról szól - ennek a hatalmas, új, giga trendnek a jóvoltából, akár heti rendszerességgel, folyamatos és állandó jogdíjunk tudjon lenni, ha mi ennek a szabadalmi közösségnek a tagjai vagyunk.

A lehetőségeket szeretnénk igen röviden láttatni. Az összefogásról és a szolidaritásról lesz szó és arról, hogyan lehet ez Neked azonnali, kézzel fogható megoldás.


Time is Money - Az idő pénz

Az üzleti életben az idő nagy fontosságú
Például aki hamarabb ismer meg pénzt, bevételt befolyásoló információt és ez alapján lép is, az anyagilag jobban, sokkal jobban járhat - a többiek már csak utána vehetnek részt ebben az üzletben.

Az alábbiakban egy olyan információt ismerhetsz meg, ami a következő hetekben, hónapokban, években milliók életét változtatja meg.
Világszerte!


#

Az ENSZ is megfogalmazta azokat a fennatrtható fejlődési célokat, amikre az emberiségnek és a gazdaságnak szükséges odafigyelni. A jó hír az, egyre több olyan vállalkozás, kis, közép és nagyvállalat is elindult már azon az úton, hogy olyan termékekkel, szolgáltatásokkal, szemlélettel jöjjenek a piacra, melyek szolgálják ezeket a fenntartható, szolidáris és az emberek összefogását célzó célokat.

Mi, a PosiTeam csapata a fenti képen is látható "3. Egészség és Jólét" témát támogatjuk tevékenységünkkel, ehhez várjuk az ezzel egyetértőket és ebben tevékenyen résztvevőket!

Most is tapasztalhatjuk, milyen különösen fontos az összefogásra és olyan helyi vállalkozásokat, közösségeket támogassunk a hétköznapi vásárlásainkkal, akik alapvetően hozzátesznek az emberek életéhez.

Biztosan észrevetted, a világ mennyire és milyen gyorsan változik, különösen ebben az évben, napjainkban. Egy új gazdasági rendszer van születőben és ennek a mérete, a hatása - sok elemző és sok jel szerint - messze meg fogja haladni az eddig ismert, több 10 milliárd dolláros, iparágak, (talán mondható) régi típusú üzleti gondolkodásnak a mértékét és a léptékét!

Mi ez az új és nagy trend a világban?
A neve: Szolidaritás, Összefogás és a Megosztás gazdasága.

Megosztás gazdasága
Az elmúlt években egyre több olyan vállalkozás, vállalat, nagyvállalat ismerte fel, valamilyen módon szükséges, hogy a profitjuk egyre nagyobb részét visszaadják az embereknek, a Föld bolygónak mert a fenntarthatóságot kell szolgálják a For Profit (profit orientált) vállalkozások is.

Elérkezett az az idő - úgy gondoljuk különösen most, 2020-ban - amikor ez globális trendé fog szükségszerűen válni. Ez nem is egy lehetőség, hanem már itt kopogtat az ajtón, hogy az Összefogás, a Szolidaritás, a Fenntarthatóság az gyakorlatilag az egyes számú, meghatározó üzleti trendé váljon a Világban - mert nincs másik lehetőség!

Hogyan lehetünk mi, átlag emberek, egy 2015-ben indult, magyar alapítású, nemzetközi cégcsoport jóvoltából segítői és haszonélvezői ennek a globális trendnek úgy, hogy akár heti rendszerességgel, folyamatos, állandó és stabil jogdíjunk legyen abból, hogy a vállalkozások és cégek egyre inkább a fenntarthatóság, a szolidaritás és az emberek felé kell forduljanak.

Erről lesz szó az alábbiakban.


PosiTeam Fair Trade Network

olyan magyar alapítású, nemzetközi cégcsoport, ami ennek a trendnek a megerősödésére már jó néhány éve készül és több millió eurós (több száz millió forintos) befektetéssel évek óta azon munkálkodott, hogy létrejöhessen egy méltányos kereskedelemről szóló szabadalmi rendszer (Fair Trade).

A Positeam nemzetközi szabadalma arról szól, hogy Te, Én vagy Mi, átlag emberek hogyan és miként vehetik ki ebből a részüket.


PosiTeam Fair Trade Network - mi is ez?
Ez egy olyan, méltányos kereskedelmi platform, amely három fázisban (három lépés egymásutánjában), Európa minden országában - webshopban, hagyományos üzletekben - több százezer helyen jelenik meg.
A helyi vállalkozásokat, gazdálkodásokat, gazdaságokat, és az összefogást részesíti előnyben. A társadalmi felelősséget támogató árucikkek és szolgáltatások lesznek ezen a platformon keresztül elérhetők.

Mihez lehetne hasonlítani?
Biztosan ti is használtok mobil applikációkat. Olyanokat, amelyekkel vásárolunk, szállodát foglalunk, vagy éttermet keresünk. Ma is emberek milliói használnak ilyen megoldásokat, felületeket.

Mi történik ezekben?
A szolgáltató összeköti a vevőt és az eladót, engem összeköt a szállodával. Biztosan ismersz ilyeneket. Itt az eladó jutalékot fizet a platform szolgáltatójának (a megoldás készítőjének és reklámozójának), amikor vevőt hoz neki. Pl. szállást keresek. Azonnal sok szolgáltató ajánlata jön fel és rajtuk keresztül is meg tudom rendelni az adott szállást.
Összehozzák a keresletet a kínálattal.

Mi a zseniális ebben a közösségi szabadalomban,
és a PosiTeam által kifejlesztett méltányossági (Fair Trade) megoldásban? Olyan cégek kínálata lesz látható, akik a fenntarthatóságot, a szolidaritást és a Föld bolygónak a pozitívabb oldalát képviselik ilyen értelemben. Ezen a felületen, megoldáson (PosiTeam Family) keresztül találják meg a vevőket webshopokban és fizikailag létező (hagyományos) üzletekben is. A platform üzemeltetője, fenntartója a Positeam - gyakorlatilag nekünk, átlag embereknek, akik ennek a szabadalomnak akár már most (regisztráció a lap alján) a részesei lehetünk - folytatólagos és állandó jogdíjat fizet.

Miért fizet nekünk?
Egyrészt azért, mert segítünk bővíteni ennek a szabadalmi közösségnek a létszámát. De ami ennél fontosabb, aki ennek a szabadalmi közösségnek a tagja, az gyakorlatilag önkéntesen részt vállalhat - ha szeretne - olyan nagyszabású karitatív projektekben, amit a PosiTeam a partner vállalatokkal közösen finanszíroz és old meg!

Ezért lehetünk mi jogosultak jogdíjra, mert hírét visszük ennek a zseniális ötletnek, szabadalomnak és segítjük a minél ismertebbé válását. Minél több országban, minél több embernek.
(Csak az EU-ban kb. 740 millióan laknak. Potencionális vásárló - 20-80 éves
Rendszeresen vásárol - kb. 350 millió fő/nap !!)

Mostantól bármely EU-s magán személy, szabad akaratából azonnali szabadalmi jogosultsággal rendelkező taggá válhat néhány nagyon egyszerű, kockázatmentes lépésnek a megtételével.


Mi a Positeam Fair Trade rendszerének lényege?

#

Itt látható egy holografikus matrica (A hologram magyar találmány)
Ez lényegében a platformon szereplő vállalkozásoknak a közös szimbóluma, védjegye.

#

17 azonosítót tartalmaz, mely biztosítja a vásárlót, az ilyen matricával ellátott termék megvásárlásával egy jó ügyet támogatott. A titkos jelek közül néhányat azért publikál a cég, hogy a vásárló könnyen ellenőrizhesse, a matrica valódi, nem egy másolat.

#

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy a matrica valódi?
Néhány a biztonsági elemek közül az ábrán látható. A matricán látható egy végtelen jel, aminek a közepe egy kereszt alakú pozitív jel. Ha ezt valaki egy lézer mutatóval (laser pointer) megvilágítja, megjelenik térben a két logó egy-egy eleme és a PFY betűhármas, melynek a jelentése: Positeam Found You.

A középső matricán látható kis szív alakú jel is utal a Positeam Found You szervezetünkre, ami a karitativitási tevékenységünket koordinálja.

#

A mi matricáinkat a termékeiken, szolgáltatásaikon alkalmazó vállalkozások a hagyományos (Tradicionális) gazdaságokkal szemben megelégszenek egy kicsit kisebb profittal (Fair Trade). Ők látják azt, hogy a Fentartahatóságé, a Szolidaritásé, a Megosztás gazdaságáé a jövő.
(Társadalmi Vállalkozásoknak is nevezik őket)

A PricewaterhouseCoopers International (PwC - a Világ egyik legnagyobb tanácsadó cége) és más hasonló cégek előrejelzései egyhangúan azt állítják, a szolidáris gazdaság (Good for Business) a következő évtizedekben a legmeghatározóbb trendé kell, hogy váljon. Ahogy fogalmaznak, 10.000 milliárd dollár feletti forgalmuk lesz ezeknek a vállalatoknak közösen. Ebből a hatalmas, új gazdasági körforgásból veheti ki az átlagember a részét ennek a PosiTeam szabadalomnak köszönhetően.

Szeretnél olyan cégnél dolgozni, amelyik ebből csak 1% részesedést (100 milliárd dollár) célzott meg 2025-re? (Az egyik legnagyobb network cég (AM..Y) éves globális forgalma 8.8 MRD USD volt 2018-ban)
Ez azt is mutatja, az emberek hónapokon belül sorban fognak állni a tagságért (különösen ha ebben az évben a vírus miatti leállások miatt sorra bezárnak a cégek, vállalkozások szűnnek meg, a dolgozók elveszítik jövedelmüket) mert ez annyira nagy ívű lehetőség.

Ahogy mondják:

A hosszú útra menő gyorsvonatra az elején érdemes felszállni, amikor még elegendő ülőhely van!

#

A képen látható kis sematikus ábra mutatja, a PosiTeam egy kis profittal is megelégszik és nagyrészt az emberekre (tagjaira), szolidaritásra, és arra költi, hogy karitatív és előre mutató projektek valósuljanak meg egy-egy termékből vagy szolgáltatásból.

Miért jó ez neki?
Mert azzal, a bevételt szerzőknek (tagjainak) ad sokkal többet, a nagyon jól megfizetett tagok sokkal nagyobb forgalmat generálnak, így az ő profitja is több lesz! Fair Trade!

Ezt jelzi a matrica. Minden ilyen matrica után fogunk jogosultságot, jogdíjat kapni - életünk végéig.

A jogosultság örökölhető!
A kifizetés EUR-ban van!


Mi a három fázis?

#

Azért, hogy ezt a szabadalmat jobban meg lehessen érteni, és kellően lehessen értékelni az újszerűségét és nagyszerűségét, érdemes röviden áttekinteni a három fázist.


Első fázis

#

A hologramos matrica már rákerült a Positeam rendkívül előre mutató saját innovációira. Ezek már elérhetőek a Positeam béta verziós platformján - rendelhetők.

Ezekről a készítményekről egy részletesebb leírás Egészségedre! oldalon található


Második fázis

#

Olyan közösségi platform lesz a jelenlegi béta verziót követően, ahol nem csak a saját innovációk játszanak szerepet, hanem az élet bármely területéről vásárolhatunk mi, tagok ÉS bárki más is! Nem csak a mi közösségünk, hanem a közösségen kívüliek is vásárolhatnak.

Mit?
Bármit, amit olyan vállalkozások kínálnak ezen a felületen, melyek valamilyen módon hozzá tesznek az emberek életéhez vagy a Föld bolygót segítik.

Példák:

- Van olyan cipőmárka, amelyiktől ha valaki vásárol egy pár cipőt (amit az emberek hordanak és hordani is fognak), akkor a gyártó egy új(!) pár cipőt ad egy rászoruló gyermeknek. Ennek az ára gyakorlatilag benne van az általam vásárolt cipő árában! Ettől a cipő nem lesz drágább!

- Ha egyébként is eszünk csokit, akkor miért ne ennénk a magyar Kockacsokitól vásároltat? Tudjuk, hogy minden munkafolyamatot autista fiatalok végeznek el. Nagyon tisztességes bérezésben vannak, hogy lehessen önáló életvitelük (különben szinte senki nem akar ilyen munkavállalót foglalkoztatni, így nem tudnának a szülői támogatás nélkül meglenni). Ez a Kockacsoki küldetése.

Ilyen, és ehhez hasonló vállalkozások százait, ezreit lehet majd ezen a felületen megtalálni. A hétköznapokban bárki, aki a Positeam Family felületét (alkalmazását) használja és pénztárcájával szavazhat ilyen típusú cégekre. Aki pedig a Szabadalmi Közösség tagja (PosiTeam tag), folytatólagosan, heti rendszerességgel jogdíjra jogosult ezek után a vásárlások után.


Harmadik fázis

#

Ez a legintenzívebb (legdurvább) jutaléktermelő megoldás!

Közösségi jogdíj MINDEN matrica után!

  • Nem csak a PosiTeam saját termékei után (1. fázis),
  • nem csak a PosiTeam Family platformon értékesítésre kerülő kínálatból, (2. fázis),
  • hanem a fizikai (hagyományos) bolti kiskereskedelemben , szupermarketekben, hipermarketekben és egyszerű "sarki boltokban", helyi gazdálkodóknál kapható termékek és különböző cégek szolgáltatásai után, melyeken rajta van a Positeam Matrica.

    Ez csak Magyarországon (9 milliós népesség) kb. 250.000 kereskedelmi egység.
    Európában (kb. 700 milliós népesség) a miénkhez arányítva kb. 78 millió egység.
    Ha megnézzük, ezekben minden nap elég sokan (kb. 350 millió fő) vásárolnak legalább egy terméket naponta.
    Ez csak a 3. fázisból a lehetséges bevételi helyek száma

ezekből is jön a jutalék.

Elvileg, ha átlag(!) egy fő vásárlása után bejön 1 EUR/nap, az közel 400 millió EUR/nap. Átlagosan 2.800 millió EUR/hét (kb. 3 MRD EUR/hét) - ez kerül szétosztásra!
10.000 minimum Saphire tag esetén ez 280.000 EUR/tag/hét
A fenti számok nem valós értékek, csak az én számolásaim a nagyságrend érzékeltetésére, hogy lásd - érdemes hajtani érte!
Ebbő lesz neked elképzelhetetlenül magas jutalékod!

Lényegében a bárhol található, a Positeam Matricával (ezzel a védjegy szimbólummal) ellátott terméket vagy szolgáltatást vásárol, vesz igénybe - nekünk, a közösség tagjainak jogdíjat jelent.

Képzeld el, valaki bemegy a boltba egy ásványvízért, vagy egy vajért, üveg borért, pólóért, tartós fogyasztási cikket (TV, autó, mosógép, stb.) vagy ... vásárol - abból is kapunk jutalékot.

A Világ bármely részén is volt ez a gazdasági esemény.

Az, hogy PosiTeam Matricás terméket vásárolt vagy szolgáltatást vett igénybe, azt is jelenti, hogy egy jó ügyet támogatott a PosiTeam Matricán keresztül (lásd lejjebb) - a hozzá csatlakozókkal együtt.
A támogatásokat az ilyen vásárlásokból keletkezett bevételekből fedezünk.

Ez jogdíjat is jelent a jogosultsággal rendelkező Positeam tagjainak!

Fontos a méltányosság!
Lehet, találkoztál már más hálózatokkal. Ott az a jellemző, csak az után van heti, de leginkább havi jutalék, amit az adott tag által inspirált vagy behozott emberek vásárlásai után kap.

A PosiTeam közösségének jogdíj rendszere rendkívül méltányos és ferr azért, mert az új közösségi tagokat rögtön, már az első pillanattól a közösség összes vásárlása (1. fázis) után is méltányosan és arányosan jogdíjban részesíti.
Hetente!

Ha valaki taggá válik a PosiTeam közösségében, és legalább 2 ismerősét arra inspirálta, hogy ők is tagok legyenek - rögtön a teljes cégcsoport forgalmából (azaz a Világforgalmából) jogosult a jogdíjra.
Nagyon fontos a méltányosság!

Ugyan ez igaz a közösségi platformon (lásd 2. fázis). Itt mindegy, hogy a te hatásodra vásárol valaki, vagy azok hatására akik korábban csatlakoztak be ebbe a szabadalmi közösségbe, te ugyan úgy méltányosan, arányosan, heti rendszerességgel jogdíjra leszel jogosult! Pluszban jön a saját innovációk és a közösség összes bevétele.

A közösségi tagoktól függetlenül vásárlók (lásd 3. fázis), akik a Matricás termékeket vásárolják egy boltban ehhez a bevételi lehetőséghez tesznek hozzá minden kifizetett matricás termék vásárlásukkal!

Gondolj bele, mekkora óriási szükség lesz arra, hogy a helyi közösségi gazdálkodásokat támogassuk! A jelenlegi globalizációs folyamat lassulni látszik és hisszük azt, a lokális lesz az új globális! Ez arról szól, támogassuk a vásárlásainkkal a mi közvetlen környezetünkben élő vállalkozókat, vállalkozásokat!

Nekik mekkora segítség lesz az, hogy részesei lehetnek a termékeikkel ennek a platformnak, jó ügyeket támogathatnak a termékeik, szolgáltatásaik ilyen módon értékesítésével. Ők is életképesek maradnak és mindenkinek fel tudjuk hívni a figyelmét közösségként, hogy mennyire fontos az, olyan termékeket válasszunk nap mint nap - ami a mindennapjainkban szükséges - amik hozzátesznek ehhez a gazdasági, mondjuk úgy trendhez, amiről itt az elején szó volt.


#

Ez egy világméretű rendszer.

Nagyon fontos, a PosiTeam egy nemzetközi cégcsoport.

Most februárban indíthatta el a cég ezt a szabadalmi részt és lehettünk gyakorlatilag bármely állam polgáraként azonnali jogosultsággal a tagjai ennek a rendszernek. A világ bármely pontján meg fognak jelenni matricával ellátott termékek és szolgáltatások - webshopokban, üzletekben, a platformon és még jó néhány más helyen.

Bárki veszi meg ezeket a termékeket, bárki támogathat ezzel a vásárlással egy helyi, jó ügyet, az után a szabadalmi közösség - Te, Én, Mi - heti rendszerességgel, folytatólagosan jogdíjat kapunk.

Ami zseniális, az egyszer befektetett munkát, tevékenységet nem veszíti el az adott jogdíjas, mert - örökölhető a jogdíj!

Gondolj bele, mennyire hosszútávon gondolkodik a PosiTeam - örökölhető a jogosultság!

Ma, holnap, közösségi taggá válsz (regisztráció utáni vásárlással), akkor jogosultá válsz arra, hogy életed végéig ez a pozíció a tiéd legyen (és hetente nőjön a bankszámlád, plusz tevékenység nélkül!) és ez a jog a családodban örökíthető!

Ez a lényeg!


Mi az igazi érték a matrica mögött?

Mi a valós tartalom?

Az alábbi képre kattintva 2 perces videóban (Mit rejt a PosiTeam hologram) nem a majdról beszélünk, hanem a máról - amit már most megtett a PosiTeam közössége!
Kattints a képre a videó indításához!

#

A matrica mögött az a tartalmi érték, hogy mi, a közösség tagjai, a Positeam céggel és a partner vállalataival együtt önkéntesen részt vehetünk közösségi karitatív projektekben.
Ezt szimbolizálja a matrica.

Minden termék és szolgáltatás, amire ez a matrica rákerül, támogat egy helyi jó ügyet! Mi már ennek részesei lehettünk! Ez nem csak egy majd! A PosiTeam cégcsoport már most, 2020-ra több százezer euró értékben valósított meg karitatív projekteket a közössége által.

Segítettünk a Tűzoltó utcai gyermek klinikának, a Cseppkő utcai Gyermekotthonnak. Úgy gondoljuk, mindenki számára fontos, hogy lássa, ez már valóság Magyarországon, 2020-ban!

Együttműködve, közösségként, ebben az évben a PosiTeam azt a vállalást tette, hogy a Cseppkő utcai Gyermekotthonban - ez Magyarország egyik legnagyobb ilyen intézménye. Több mint 170 gyermek lakik itt - felújítjuk a közösség erejével mind a 12 épületszárnyát, ahol a gyermekek laknak.
A matricának köszönhetőnek!

Minden egyes vásárlás, minden egyes becsatlakozó új közösségi szabadalmi jogosult tag, minden egyes külső vásárló, aki majd levesz egy bolt polcáról egy ásványvizet, ilyen dolgokat Támogat.

Ezekben a karitatív megmozdulásokban résztvehet bárki. Nem csak a vásárlásával támogatja, hanem mint közösségi szabadalmi tag - jöhet, festhet, részt vehet ilyen dolgokban.
Ha szeretne.
Ez fakultatív.


#

Képzeld el, Európa szerte, Világ szerte, bárhol, ahol a Positeam megjelenik - azaz a közösség.
Általunk!

Szólunk egy-két ismerősnek:
Figyelj! Van egy zseniális dolog! Mindenki szeretne egy olyan közösségbe tartozni, amelyik jó dolgokat csinál és heti rendszerességgel még fizetnek is érte! Téged is érdekelne ez?

A PosiTeam megjelenik az országokban,
Európa szerte, Kontinens szerte.

Gyakorlatilag bárhol lehet egy tagja, aki egy helyi közösséget alakít ki és ezzel annak nagykövete lehet.

Képzeld el, mire képes több millió közösségi tag - egyetlen nap alatt! Ebből a nagy, több millió eurós heti forgalomból, amit ennek a sok vállalkozásnak ez a sok százezer terméke jelenthet a későbbiekben!

Szerintünk egy olyan szenzációs dolog van a kezünkben, aminek nincs párja!
Ebben egészen biztosak vagyunk!

Mi a legjobb benne?

Teljesen kockázat mentes.


Hogyan lehetsz közösségi szabadalmi tag?

Nagyon fontos kiemelni, hogy

  • a biztonság,
  • a megbízhatóság,
  • a kockázatmentesség

mindenki számára rendkívül fontos dolog!

Miért teljesen kockázatmentes a Positeam bármelyikünknek?
Talán az alábbi lépések alátámasztják ezt.


1. Első lépésként - ingyenesen regisztrálhatsz.

#

Ezzel megnyílik a lehetőség, hogy teljes jogú taggá válj. A regisztráció végére (kb. 2-3 perc) lesz egy saját webirodád és webáruházod, amiben vásárolhatsz.


2. Második lépésben a saját elhatározásod alapján bruttó 150 - 500 EUR értékben tudsz a termékek közül választani.

#

100%-ban (holografikus matricás) termékeket kapsz a pénzedért.

Mit kapsz még hozzá?

  • Szabadalmi jogosultságot az életed végéig.

  • Innentől kezdve jogosult vagy használni a PosiTeam szabadalmi rendszerét.

  • Ha legalább 2 ismerősödet inspiráltad hasonló lépésre egy héten belül, rögtön a teljes cégcsoport forgalmából kapsz egy részesedést (azonos héten, minden két fő után - egy részesedés)

  • Kapsz még egy támogatói közösséget, segítőket, dedikált segítőket (kik ők és miben tudsz hozzájuk fordulni - kérdezd azt, aki téged inspirált erre a tagságra). Ők abban segítenek, hogy lépésről lépésre hogyan használd a rendszert és akár már most, otthonról - egy mobil telefon vagy számítógép segítségével - már a következő héten akár 100 - 200 - 500 EUR (37.000 - 74.000 - 180.000 Ft) heti jogdíjra jogosulttá válni. Egy azonnali, gyors megoldást tud ez neked jelenteni.

(Regisztráció után a részleteket feltétlen beszéld meg a téged meghívóddal, nehogy nem kívánt lépéseket tegyél a megfelelő információ hiányában!
Az első vásárlás sok mindent meghatároz!)

A kockázatmentesség ilyen szempontból is fontos, hiszen 100%-ban terméket kapunk a pénzünkért.

Ami még fontos:
nincsen semmilyen elvárás, kötelezettség, kisbetűs, csillagozott rész a szabadalmi jogosultsággal rendelkező tagok felé (lásd a regisztrációnál olvasható Általános Szerződési- és Felhasználási Feltételeket)


3. harmadik lépésben
Ha ez az egész neked tetszik, biztosan fog másnak is tetszeni az ismerőseid közül.
Oszd meg velük is az információkat

Hogyan működik a dolog?
Végtelenül egyszerű:

#

Ezt a jelet nap mint nap használjuk telefonon, számítógépen - a megosztás jele.

Ha megosztod két ismerősöddel azt, hogy:

Figyelj csak!
Én hallottam egy dologról, láttam egy webinárt tegnap egy szabadalmi rendszerről. Ha van kedved, gyere fel holnap ezzel a linkkel (elküldtem neked), nézzük meg együtt! Én is ott leszek minden nap, mert alaposabban szeretném megismerni.
Utána meg tudjuk beszélni!

Miért lényeges ez?
Mert egy héten hat nap van ilyen webinár élőben.

Te is könnyen tudsz csatlakozni, megnézni:

Vasárnap - kedden - csütörtökön van a webinár, ahol pár szóban a koncepciót ismertetjük

Hétfőn - szerdán - pénteken és start képzés van, ahol megismerhetsz további részleteket. Kérdéseket lehet feltenni és beszélgetni lehet a jelenlévőkkel - élő videó chat!

Mi segítünk nektek, támogatunk titeket minden lépésetekben, hogyan legyen ez nektek azonnali jogdíj!


Gyors előremenetel lehetősége
Mondjuk kedden meghívod a következő (csütörtöki) webinárra két ismerősödet:

Figyelj, láttam ilyet ..., gyere nézd meg te is!

Ha neked igent mondanak ketten azon a héten (mert talán nem csak két, hanem akár 20 ismerősödet is meghívtál, hogy biztos legyen a találati arányod), és nekik is tetszik a dolog és ők is vásárolnak (legalább ketten, ugyan azon a héten), akkor a teljes cégcsoport 12%-ból jogosult vagy jogdíjra.

Ez minimum 50 EUR, de elérheti a 100-200 EUR-t is, mivel sok paraméterű tétel

Annyiszor vagy erre jogosult (Sapphire szintig!), ahányszor ugyan azon a héten 2-2 fő a Te 6 számjegyű Positeam azonosítódat használva a saját regisztrációjuknál, azt követően vásárol! A vásárlás a megrendelés kifizetésének napján lesz érvényes! Az un. (pénz) "termelési hét" kedden 0:00-tól hétfő 23:00-ig tart.
Ezért célszerűen banki átutalással érdemes fizetni, ami nem függ a kiszállítási és utánvét esetleges csúszásától. Személyes átvételre, helybeni készpénzes fizetésre nincs lehetőség!

#

Ezen felül kapsz
10%-ot az első becsatlakozód után,
plusz 20-20%-ot a két csatlakozó után!
Ezzel rögtön az elején nagyságrendileg 100 EUR-ra lehetsz jogosult (kb. 36.000,- Ft) - függően az aktuális forgalomtól.

Kettő becsatlakozó ismerős után!
Tegyük fel, nekik is megtetszik és azt mondják, ők ketten jönnek a csütörtöki webinárra
Pénteken már másodmagukkal jönnek és te ismét két ismerősödnek szólsz, jöjjenek fel ők is a pénteki webinárra

Innentől azt lehet mondani, +4 új csatlakozó van.
Ezzel a módszerrel nagyon gyorsan lehet haladni.


A PosiTeam kompenzációs rendszerében 10 jutalék (jogdíj) fajta van.
Ebből csak az első háromról beszéltünk most:

  • 12% teljes cégcsoport utáni részesedés.
  • 10% minden páros és páratlan becsatlakozó után
  • 20-48% a hozzád csatlakozó, az általad inspirált csoportba bárki becsatlakozó vásárlása után

Ezekkel az amúgy az átlagnál sokkal magasabb jogdíjakkal (jutalékokkal), az induló vállalkozókat segíti a PosiTeam.

A regisztráció menete nagyon gyors és egyszerű.

A téged megkereső személy ad neked egy linket (pl: https://100955.positeam.com ahol a 6 számjegy az ő azonosítója) és a megjelenő oldalon a regisztráció menüpontot kell kiválasztani. Előtte, vagy utána a fejlécben megjelenő zászlókkal lehet az oldal nyelvét beállítani. A továbbiakat feltétlen egyeztesd a téged meghívóval.


Itt, a vége felé pár szóban a PosiTeam által kínált innovációkról

Ezek az említett 1. fázis termélkei. Jelenleg 4 zseniális tecjnológiája van a cégnek, melyek alkalmazásával készülnek termékeink.

#

Az eddigiekből talán látszik, nem a termékeinket, hanem a szabadalmi koncepciónkat kínáljuk elsősorban.

Hatásukban a 30 másodperctől az egy óra, egy nap, esetleg az egy hét a jellemző.

Mondjuk a C vitamin tablettából 10 db 1.000 mg-ost kell bevenni, hogy a mi egyik készítményünk 5 ml-es napi adajának a hatását elérje (és ebben az adagban más hatóanyagok is vannak még). Más a felszívódás hatékonysága.
Vagy egy mikronizált spray, ami a hatóanyagát a csontba is képes a bőrön át eljuttatni. 1 percen belül!. Stb.

A PosiTeam koncepciója, célja, hogy nagyon sok magyar kutatónak, fejlesztőnek a készítményeit emelje be ebbe a platfomba. (Ők minden értékesített darab után jogdíjat kapnak - személyesen) Ezzel nekik is hatalmas piac nyílik meg, ami segíti további munkájukat!

A készítményeinkről rövid áttekintést kaphatsz az alábbi linken megnyíló ablakban. További pontos részletekért keresd a téged meghívót!


A Kompenzációs Tervről részletesebb leírás az alábbi linken olvasható:


Összefoglalva

Formálódik egy új globális trend, amiben a PosiTeam egy platformot alkotott meg és egy szabadalmat. Ezen keresztül segítő PosiTeam szolidáris és egyébként a fenntarthatóságot támogató termékek, szolgáltatások ezrei, tízezrei, százezrei fognak megjelenni Európa szerte.

Bárki, aki ezen a platformon keresztül webshopban vagy hagyományos boltban a PosiTeam holografikus matricájával ellátott terméket vásárol vagy szolgáltatást vesz igénybe, azután folytatólagosan, méltányos módon, a teljes közösségi szabadalmi tagság - azaz mi - heti rendszerességű jogdíjra vagyunk jogosultak.

Miért kapjuk a jogdíjat?

Mert segítünk bővíteni a szabadalmi közösséget és mert saját választásunkból, teljesen fakultatív módon részt veszünk azokban a projektekben, amit Magyarországon és Európa szerte a PosiTeam és a partner vállalatok szerveznek - hasonlóan az előző, rövid videóban látott módon.

Miért ez a legkockázatmentesebb üzlet?
Mert egy olyan dologgal szólíthatjuk meg az ismerőseinket, ami messze túlmutat bármilyen más üzleti koncepción, amit mások kínálnak. A tapasztalataim szerint.

Miért más ez?

Mert ott minden a pénzről szólt. Csak és kizárólag. Egy, egyféle vagy nagyon szűk termék palettáról lehetett válogatni és azok is döntő hányadukban ilyen karitatív segítséget biztosan nem tartalmaztak.

Maga a koncepció, maguk a projektek, egyáltalán a platform és az, hogy ferr és méltányos a jogdíj - én azt gondolom, ez egy bárki számára egy vállalható üzleti koncepció.


logo

Egészségedre!

Készítményeink - magyar, kutatók szabadalmaztatott megoldásaival.
Legyél képben!
Legyél egészségesebb!

Tovább
logo

Kompenzáció

10 féle jutaléktípus
Positeam Közösségi Szabadalmi Jogdíj
Hamarabb csatlakozol - több pénzt kereshetsz!
Jóval többet!

Tovább
logo

Tapasztalataim

Minden termékünket használom.
Tapasztalatom sokféle.
Neked, ismerőseidnek is érdekes lehet a mit-hogyan

Tovább

Ha kérdésed lenne, kérlek, hívj!
+36 20 943 4676 - Mikola Rezső


Regisztráció


https://100955.positeam.com

A regisztráció ingyenes és
vásárlási kötelezettség mentes

Éljünk jólétben, etikus vagyonteremtéssel és
segítsük embertársainkat ahogy csak tudjuk!

Mikola Rezső
+36 20 943 4676


A Társaság független Partnere. A honlap nem a Társaság hivatalos weboldala!




Positeam Fair Trade Kompenzáció

#

Vörös - Kék Óceán elmélet

#

Mekkora az üzlet

#